De gondolom, nem vagyok egyedüli azok közül, akik látták a tévéközvetítést valamely jobb televízión, akit lenyűgözött a látvány. Igaz, mázlista lévén, én mögé tudtam képzelni mindazt, amit arra jártamkor láttam, s amit már akkor is csak azzal tudtam jellemezni, hogy: "Olyan, mint Monte-Carlo a legjobb formájában, csak nagyobb és szebb!"

Akkor sokan azt hitték, hogy linkelek (nem volt még onnan közvetítés), pedig már akkor is igazat mondtam. És a gyönyörű házakra, parkokra, a tisztaságra gondoltam elsősorban, és Sentosára, a csodák szigetére, rajta többek közt az éjszaka látogatható fantasztikus állatkertre, amelyben kisvasúttal és gyalogosan is lehet kószálni éjjel, amikor a vadak is elemükben vannak. Mesterséges "holdfény" ragyogja be őket, szabadon vannak, de mégis elzárva természetesen az utaktól, ahol a látogatók rajzanak. A kisvasút végállomásánál pedig svédasztalos terülj asztalkám, pompás ételektől és italoktól roskadozó asztalokkal, ahol nevetséges áron (talán öt dollárért?) degeszre tömheti magát az ember.
 

Láttunk tehát egyet, s mást amikor arra jártunk, (a motorcsónak Forma-1 dunaújvárosi ászai vittek magukkal, áldassék a nevetek Peti és Dodó), még olyat is, hogy a király (?), a tengernek és a versenynek háttal ülve nézte televízión az eseményeket a helyszínen (mert ellenkező esetben semmit se látott volna belőlük a szikrázó napsütésben). De attól a szálloda tetején 120 méter magasban lévő feszített víztükrű, folyó vizű uszodától azért "dobtam egy hátast" ahogy mondani szokás, minden tapasztalatom ellenére is...

Nem biztos, hogy mindenkit érdekel, amit fentebb közreadtam, de érzékeltetni szerettem volna, hogy ha van valakinek "megmutatni valója", akkor annak tényleg érdemes rászánnia némi pénzt, (a rossz nyelvek azt mondják, hogy csak a világítás kerül esetenként százmillióba dollárban, amit, az ottani kikötőt is látva el tudok hinni), hogy azt meg is mutassák a világnak. Abban meg Bernie-nek (bocsánat: Ecclestone úrnak) van igaza, hogy ragaszkodott a díszkivilágításhoz, azaz az esti-éjszakai versenyhez, mert a gyönyörű fények megsokszorozták a nappali látványt.

Mindez a pompa pedig akkor, amikor az egész (Forma-1-es) világ nyüszít, mint a fába szorult féreg, hogy mennyire drága a versenyek rendezése, és milyen óriásiak a ráfizetések. Ez a dallam nálunk is ismerős, és biztos vagyok abban, hogy itthon is fölerősödik majd ez a szólam, de erősen bízom vezetőink bölcsességében, hogy inkább az Ecclestone-féle számtanra hagyatkoznak a továbbiakban is: nevezetesen, hogy a teljes bevétel alapján továbbra is nyereséges (!) marad a verseny. Ahány ország, annyiféle megoldás, de az okosabbak tudják azt, ami a dolog lényege, s amit én már 1976-ban megtanultam, nem fogják elhinni, de az osztrák újságokból!

Akkor ott ugyanez a duma ment, amíg valamelyik bulvárlap, képpel-rajzzal, hogy a gyengébbek is fölfoghassák, megírta és meg is mutatta, hogy: 1./ A legkevesebbet a versenypálya keresi, mert csak a jegyárakat kapja, 2./ Ennek körülbelül a tízszeresét veszik be a pálya mintegy húsz kilométeres körzetében a kocsmák, szállásadók, tejtermelők, sör és virsli árusok és készítők, egyszóval a szolgáltatók, 3./ Végül a harmadik körbeliek, gyakorlatilag az egész ország, keresi a legtöbbet, a felbecsülhetetlen értékű országreklámmal, a szolgáltatásokból befolyt adókkal, az egész turizmussal, amelyet ez az esemény magával hoz.

Ez Kreisky kancellár idejében volt, és az öreg tudott számolni. Ezért aztán nem vitatkozott az "okosokkal", hogy hány iskolát, meg óvodát lehetne azon a pénzen építeni, amit a Forma-1-re költ, hanem minden évben bekérette magához valamelyik ipari óriás vezérét, és megkérte, hogy lenne szíves megrendezni a következő versenyt. Ahány milliót rákölt, azt meg leírhatja az adójából. Aki élt már akkor, nyilván emlékszik a Gröbel Möbel, a Memphis, meg a többi nagydíjára.

Persze lehet azt az utat választani, amelyet a franciák választottak, és amelyet egyszer már a belgák is megkíséreltek, azzal kiléptek a sorból. Most is az ő sirámaik vannak a kezem ügyében, azaz a Vallon régió pénzügyminiszterének a véleménye, amely régió az utóbbi három évben 12 millió euróval támogatta a versenyt, amely ennél az összegnél 300 ezer euróval nagyobb veszteséget termelt. Az ő versenyük állítólag 20 millió euróba kerül évente. A vallon Marcourt véleményével azonban éppen ellentétes a belga parlamenté, amely a versenyek megtartása mellett tette le a voksát.

Szinte ugyanez zajlott le Ausztráliában, ahol nyilvánosságra hozták, hogy az idei verseny 49 millió dollárjába került a tisztelt adófizetőknek. Tim Holdin idegenforgalmi miniszter viszont ennek az ellenkezőjét mondja: "Nemhogy veszteséges lenne az Ausztrál Nagydíj, hanem egyenesen nyereséget termel az ország gazdasága számára!" A törököket, meg a többieket nem is említem. Azt viszont kérem, hogy ne egy vállrándítással intézzék el ezt a kérdést, hanem legalább mindenki magában igyekezzék tisztán látni benne, mert ez a játék nem babra megy. És mi is benne vagyunk, és Szingapúrokkal kell állnunk a versenyt.
 

Mr. Ecclestone legnagyobb gondja ezekben az ínséges időkben is az, hogy lassan kénytelen lesz évi 20 futamot rendezni, ami embertelenül sok

Azt pedig talán mondanom is felesleges, hogy Mr. Ecclestone eme szirénhangok hallatán csak mosolyog, és minden kilépőt örömmel elereszt. A legnagyobb gondja ugyanis, ezekben az ínséges időkben is az, hogy lassan kénytelen lesz évi 20 futamot rendezni, ami embertelenül sok, és az új jelentkezők, amelyek sorban állnak, csak akkor tudnak bekerülni a buliba, ha valakit kiszorítanak onnan!

Magam is érdekesnek találom, hogy ha annyira rossz és ráfizetéses benne lenni, akkor ugyan miért igyekeznek annyian befelé? Ráadásul az ilyen Szingapúr, Szöul, meg Abu Dzabi-félék...

Azt hiszem ez az a pillanat, hogy elnézést kell kérnem amiatt, hogy még mindig nem jutottam el a versenyig, de az a helyzet, hogy egy újságírónak (és én ezzel tisztelem meg magamat), mindenről eszébe jut valami, ellentétben a normális emberekkel, akiknek mindenről csak az jut az eszébe, ami mérhetetlenül nagy különbség.

Nekem például most az jutott az eszembe, hogy Isten malmai, ha lassan őrölnek is, de őrölnek, ebben biztosak lehetünk. Mert gondoljuk csak meg: itt ezen a pályán, itt Szingapúrban történt, és nem is olyan régen, tavaly, hogy egy nyálas kis besúgó (Nelson Piquet junior) bejelentése alapján, neki mentességet adván, az FIA vezetői azonnal kirúgták (volna) Flavio Briatorét, a Renault csapat vezetőjét, ha az önszántából azonnal el nem hagyta volna a terepet, és be nem jelentette volna, hogy bíróságon védi majd meg a becsületét.

Az FIA arra sem volt hajlandó, hogy meghallgassa és elfogadja bizonyítéknak Flavio mellett annak a rádióbeszélgetésnek a hiteles szövegét, amelyet Alonsóval a kérdéses versenyszakaszban folytattak, és amely ártatlanságukat bizonyította volna.(Csak röviden: Piquet azt állította, hogy őt a csapat arra utasított, hogy verseny közben a falnak menjen, hogy a Safety Car bejövetelével Alonso előnyhöz jusson és nyerjen.)

Nem szándékozom most hosszasan győzelmi éneket énekelni, amiért én az első perctől kezdve Briatore mellé álltam, mert képtelenségnek tartom, amit Nelson állított, de nem hallgathatom el afeletti örömömet, hogy Briatore most már ismét ott volt, mint Alonso menedzsere a versenyzője mellett, és az együttműködésüknek megint meglett az eredménye. Alonso briliáns versenyzéssel megint megnyerte a Szingapúr Nagydíját! Tehát én nyertem, szemben a nagy többséggel, bizonyítván (amit a bíróság is bizonyított Briatore javára), hogy nem biztos, hogy az az igazság, amit sokan ordítanak!
 

Alonso egyébként, akiről általában el szokták felejteni, hogy kétszeres világbajnok, és ebben a mezőnyben az egyetlen, aki még a jó, ereje teljében lévő Schumacher idejében is tudott előtte világbajnokságot nyerni. Most azzal tudott nyerni, hogy hibátlanul vezetett, azaz élni tudott a "szerencsésen" megszerzett első rajthelye nyújtotta előnyével. A "szerencsét" ebben az esetben Vettel nyújtotta azzal, hogy az utolsó, jól induló gyors körében rontott, hajszálnyi érintőt vett a pálya oldalfaláról a jobb hátsó kerekével, ami elég volt ahhoz, hogy ne tudja felülmúlni Alonso kiváló edzésidejét. Ebben a feltételezésben persze benne van a "ha", amit ki sem érdemes mondani a sportban (amint Balczó Andrástól tudjuk), mert természetesen senki nem tudja, hogy az érintő nélkül milyen eredmény született volna.

Így azonban, mert Alonso nagyszerűen indulva lerajtolta az ugyancsak jó rajtot vett Vettelt, ettől a pillanattól kezdve a verseny kettejük párviadalává vált. Ők haladtak az élen, kettőjük között minimális volt végig a különbség, miközben mögöttük a mezőny, amennyiben nincsenek a Safety Car-os szakaszok, akár egy perccel is lemaradt volna. A dolog érdekessége, hogy Vettel is szinte hibátlanul versenyzett, azért is tudott a spanyol mögött maradni, de akkora erő mégsem volt az autójában, hogy megkockáztathatta volna az előzést.

A verseny legnagyobb szenzációja, mondhatni csodája azonban mégis Webber volt. Egyrészt azzal, hogy a csapat parancsára, kicsit vonakodva bár, de a második körben történt ütközések, kavarodás, káoszból azonnal bement a boxba, és kereket cserélt. Az volt ugyanis a taktikájuk, hogy a felvett kemény gumikkal kiállás nélkül végigfutja a versenyt, sorra leelőzve az előtte lévőket (a 11. helyre jött vissza).

Az élet azután bizonyította az elmélet helyességét. Webber csak előzött, csak előzött, egészen addig, amíg oda nem ért a harmadik helyre, Lewis Hamilton elé, aki egy újabb Safety Car-os szakasz után akcióba lendült. Mindketten éppen, hogy túljutottak a lekörözöttek egy csoportján, Hamilton ment, mint a villám és egy kicsit szűkebben vette a bal kanyart, mint azt Webber gondolta. Ennek az lett a vége, hogy a belül lévő ausztrál kilökte Hamiltont, vagy inkább csak "megtaszította", ami azonban elég volt ahhoz, hogy Lewis harcképtelenné váljon. Webber ment tovább hozta a harmadik helyet, bravúr...
 

Az viszont csak a végén derült ki, (a bridgestonos mérnökök persze még verseny közben kiszúrták), hogy a Hamiltonnal történt ütközésekor, az ő autójának első kerekén is öt centiméterrel beljebb csúszott a felnin a gumi pereme, de ott, azon a határon, ahol még megtartotta a levegőt, megállt. Ha csak néhány milliméterrel is, de beljebb csúszik: akkor oda Webber versenye is. De hát Zrínyi óta tudjuk (igen a költőről és hadvezérről beszélek), hogy "Sors bona, nihil aliud!" (Remélem jól idéztem). Azaz rövidebben: a sikerhez mázli is kell! És a mai Forma-1-ben egy rádió is, amely mögött egész tanácsadó testület helyezkedik el. És ez persze nekem, nagyon nem tetszik. Előző írásomban már írtam néhány kemény szót az állandó csacsogás ellen, ami a versenyzők és csapatuk között folyik, most nem akarok hosszan foglalkozni vele, csak halkan meg kívánom jegyezni: ugyan vegyék már észre, akiknek a verseny tisztaságának a megőrzése a feladatuk, hogy a rádiózás, a közlések tartalmától függetlenül - sportszerűtlen! Kimeríti a "jogtalan előnyszerzés" fogalmát. Miután egy másik, csak ezzel foglalkozó írásomban részletesen is kifejtettem a véleményemet és felsorakoztattam az érveimet, nem lenne tisztességes, ha itt "lelőném" ottani önmagamat. Ezért csak annyit: a szingapúri futam másból sem állt, mint a versenyzők rádión keresztüli irányításából! Webbert ugyanúgy a csapat riasztotta, mint ahogy Webbert megnyugtatta, Buttonnal közölte, hogy: "Most nyomd!", meg mikor mit csináljon és így tovább. Jellemző, hogy a csapatnak még az 59. (!) körben is volt utasítása Vettel számára! Kubicának is a csapata mondta, hogy: "Ne siess, van még 41 köröd a feladatra!".

Ez már egyszerűen vicc. Lassan tényleg eljutunk oda, hogy nem is lesz szükség versenyzőre. Sőt! Biztos vagyok abban, hogy már ma is meg lehetne csinálni nélkülük. Azt, hogy "Most nyomd meg a kék gombot, a zöldet meg forgasd balra!", egy robot is tökéletesen meg tudná csinálni.

Én jól emlékszem még arra a Forma-1-re, amelyben a japánok (ez a turbó korszakban volt), otthonról, a Honda gyár laboratóriumából kísérték figyelemmel a motorjaikat, és szükség szerint, onnan, maguk a tervező mérnökök tudtak módosítani a beállításon. Ez igen durva dolog volt, s gondolom ezért, megtiltották - és vele a rádiózást is. Most már újra dívik, és lassan többet forgalmaznak egy-egy versenyen, mint a MALÉV egész nap.

Nem tudom pontosan, mert már nem járok utána, de aktív koromban, ha jól emlékszem 67 adatot mértek, ennyi pontot kísértek figyelemmel a boxból a mérnökök. Könnyen meglehet, hogy ma már ennek a dupláját. És amit látnak, tapasztalnak, azt közlik a versenyzőkkel is. Ez nem tilos ugyanis. Csak az, hogy engedd előre Alonsót. De ugyan ki tudná megmondani, hogy a múltkor, amikor Vettel autója egyszer csak lelassult, mennyit és mit ért neki a csapatrádió nyugtatása: "Ne nyugtalankodj, semmi baj!" Mivel a fékjével volt valami gubanc.

Ez ugye nem sportszerű?

Végül: hogy a cím mire vonatkozik? Hát arra, hogy van öt delikvens, mindegyiknek van még esélye, még Hamiltonnak is, aki löttyös nagy indulatában, mint Rózsa Sándornak volt, számolatlanul hajigálja el a pontokat. Szinte megdöbbentem a verseny végén, hogy még mindig csak 21 pontra van az első helyezettől. Meg Vettel is. Hála ennek az új pontszámításnak. Most már minden verseny "életveszély" (szigorúan csak pontszerzés terén), és tényleg érdekel, hogy ki lesz a hunyó a végén?...
 

Én, még az év elején egyszer valakivel Hamiltonra fogadtam, nem tudom miért, de ő jutott eszembe. Most pedig róla jut eszembe Gerhard Berger barátom, aki egy időben feltűnő karamboljaival hívta fel magára a figyelmet. Amikor már a harmadikat úszta meg sértetlenül, de hajszállal, (ez Jerezben volt), akkor egyik kedves német kollégám azt írta a tudósítás címében, hogy: "A Jóisten üzenni akar valamit Gerhardnak, és remélem, végre megérti, hogy mit!" (Mielőtt otthagyja a fogát! - mondom én a gyengébbek kedvéért.)

Ezt szeretném üzenni én, most, Lewisnak, és ha végre megértené annak a nagyszerű közmondásnak a mélyebb értelmét, miszerint: "Lassan járj, tovább érsz!", akkor lenne esélyem a fogadást illetően. Aki pedig azt hiszi, csak hülyéskedek ezzel a lassabbannal, az téved, és annak mondok egy másik alapigazságot, amelyet vagy negyven évvel ezelőtt tanultam az autóversenyzőktől: az eredményeket akkor kezdik összeszámolni, amikor áthaladtál a célvonalon a kockás zászló alatt! Aki tehát nem jut el addig, arra kár szót vesztegetni.

Ezután meg pláne.

Fotó: MTI, AFP

(Forrás: F1hirek.hu)