Számláló
Indulás: 2005-07-09
 

 

A Gumball 3000-ről

A Gumball 3000 egy nem hivatalos európai autóverseny (futam, rali), amelyet Maximillion Cooper alapított 1999-ben. Minden évben más útvonalon zajlik, de a távolság kb. 5000 kilométer, amelyet a résztvevők 8 nap alatt teljesítenek.

A résztvevők minden társadalmi kategóriát képviselnek, hírességektől a hétköznapi emberekig, és ebből kifolyólag a járművek is változatosak: van több millió dolláros elsőosztályú versenyautó, de lakókocsi és fagylaltosautó is.

Első díj nincs, de a nyertes megkapja Burt Reynolds (a Cannonball Run egyik nyertese) bronz mellszobrát, és a többi résztvevő is különböző emléktárgyakat kap.

A futam ismertetése

A futam tulajdonképpen a híres és népszerű amerikai „coast to coast" (parttól partig) illegális rali európai változata.

A nevezési díj a sofőr és navigátora részére 8500 euró, minden további utasért 4000 eurót kell még fizetni.

A résztvevők száma korlátozott, összesen 50 gépkocsi indulhat.

A versenyzők a közúti forgalomban, akár a KRESZ-szabályokat is áthágva próbálják minél rövidebb idő alatt teljesíteni a távot.

Az egyes országok rendőrségei nemzetközi együttműködés keretében (TISPOL) készülnek az eseményre, trafipaxokkal, közúti ellenőrzésekkel próbálják törvényes mederben tartani a versenyt.

(Forrás Wikipédia)

 

 
Tartalom

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.